Főoldal COACHING NŐNEK LENNI JÓ! BUSINESS Főoldal BLOG RÓLUNK KAPCSOLAT SHOP

Soós Tímea - Life és Business Coach, Andragógus, Tréner

Soós Tímea - Life és Business Coach, Andragógus, Tréner

Gyermekként újságíró szerettem volna lenni, érdekeltek az emberi sorsok, történetek. Később mégis az Andragógia mellett döntöttem, szerettem volna tanítani az embereket. Akkor még nem tudtam mire, az volt biztos, hogy adni szeretnék valami nagyon hasznosat, amivel szebbé tehetik az életüket. Az egyik szakmai gyakorlatomat egy direkt értékesítéssel foglalkozó cégnél töltöttem és azonnal beleszerettem a szakmába. Pár hónapnak indult és azóta is tart ez a szerelem. Az első két évben asszisztensként dolgoztam, ahol megtanultam az értékesítési- és marketing szakma alapjait, a tervezéstől kezdve, a kifogáskezelésen át, különböző tárgyalástechnikákig. Biztos alapokat kaptam, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok, hiszen ezek a téglák hozták meg a későbbi sikereket. Két év után saját csapatom lett és ekkor már a teljes értékesítési folyamatot végeztem, a felismeréstől kezdve, a prezentáción át, a nyomonkövetésig. Imádom minden percét, azt a fajta adrenalint amit a sales nyújt és a sikert egy-egy folyamat végén. 10 év alatt több ezer prezentációt, tréninget tartottam meg, és ezáltal több ezer élettörténettel találkoztam. Ezek a történetek inspirálólag hatottak rám, és rávilágítottak arra, hogy mekkora szükség van a mai modern világban egy segítő, támogató és megtartó közegre. A Starmindot ezért hoztuk létre Noémivel, hogy mindezt a hátteret, fix pontot biztosítsuk neked, ha életed bármelyik területén elakadtál, vagy új lendületre van szükséged. Csatlakozz hozzánk, írjuk tovább együtt a történetünket.

JELENTKEZEM KONZULTÁCIÓRA

Babai Noémi - Life és Business Coach, Tréner, CELTA nyelvtanár

Fogorvos, rendőrnő, kozmetikus, tanár… kisgyerekkori terveim azzal kapcsolatban „mi is leszek ha nagy leszek”. A négy szakmát tekintve elég nagy spektrumon mozgott a gyermeki képzelőerőm, de felnőtt fejjel visszagondolva az imént felsorolt szakmákra, egyet biztosan látok mindegyikben: a segítségnyújtást, a másokról való gondoskodást. A négyből egy meg is valósult, 22 évesen nyelvtanárként kezdtem dolgozni amit első pillanattól kezdve nagyon szerettem. Imádtam minden egyes csoportom sajátos hangulatát, dinamikáját. Tanítás alatt mindig rengeteget tanultam én is magamról és az emberi kapcsolódásokról, empátiáról. Megszámlálhatatlan emléket, történetet őrzök abból az időből – is. Mivel a személyes történetek, segítségnyújtás mellett talán a kalandvágy égett bennem mindig is leginkább, pár évre elköltöztem Magyarországról. Először egy angol városba, Basingstoke-ba vitt a repülő, majd pár év múlva már kicsit messzebb repített, egészen Délkelet-Ázsiába, Malajzia fővárosába, Kuala Lumpurba, hogy ott tölthessek el újabb pár évet. A mai napig hálás vagyok mindezekért a kalandokért. Kőkemény munka volt mindkét életszakasz mögött, életre szóló élményekkel, barátságokkal gazdagodva. Megismerhettem újabb kultúrákat, életutakat, hitrendszereket, megoldási képleteket. Hazaköltözve egy újabb kaland várt, teljesen új kihívásokat, lehetőségeket elém szórva: babát várva örülhettem újra az itthoni létnek. Ugyan még nagyon kicsi, mégis manapság az egyik legnagyobb tanítóm a saját gyermekem. Ha röviden kéne megfogalmaznom mindazt, ami eddigi életem során az egyik legnagyobb tanításom volt és vitt előre jóban, rosszban az így szólna: „Életünkben minden örök változásban van”. Ha igazán megértjük ennek a gondolatnak a szépségét és az általa nyújtott lehetőségeket, életünk egy sokkal kellemesebb mederben folyhat tovább. Többek közt ebben segítek minden hozzánk forduló „utazónak”.

JELENTKEZEM KONZULTÁCIÓRA

Babai Noémi - Life és Business Coach, Tréner, CELTA nyelvtanár

Starmind - Tudatos döntés

Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató

Starmind - Tudatos döntés

Általános szerződési feltételek | Adatkezelési tájékoztató